- Ivana Zelníčková cseh származású modell, üzletasszony és médiaszemélyiség volt.
- Négyszer házasodott meg, egyszer a leendő amerikai elnökkel, akitől három gyermeke is született: Ivanka, Donald Jr. és Eric Trump odaadó édesanyja volt.
- Lássuk, mi mindent lehet még tudni Donald Trump első feleségéről!
Donald Trump első felesége, Ivana Marie Zelnickova 1949-ben született az akkori kommunista Csehszlovákiában, és Zlin kisvárosában nőtt fel. Édesapja villamosmérnök, anyja telefonkezelő volt. Négyévesen kezdett síelni, majd később csatlakozott a junior síválogatotthoz.
A prágai főiskola elvégzése után Ivana Trump feleségül ment Alfred Winklmayr osztrák síoktatóhoz. Később a kapcsolatát „hidegháborús házasságként” jellemezte. Montrealban telepedett le, ahol síoktatóként kezdett dolgozni, éjszaka pedig angol nyelvtanfolyamokat végzett a McGill Egyetemen, és közben modell lett belőle.
Egy év ismeretség után vette el Donald Trump az első feleségét
Miközben modellkedni kezdett, megismerkedett a 29 éves Donald Trumppal, aki manhattani ingatlanos karrierjének kezdetén volt. Egy évvel később, 1977-ben már össze is házasodtak.
Akkoriban már Donald Trump elkezdte az apjától örökölt ingatlanbirodalmát felfuttatni, első felesége, Ivana Trump pedig részt vett férje számos üzleti projektjének megvalósításában és kivette a részét a The Trump Organization vállalat felépítésében is.
Donald Trump és első felesége már a házasságuk kezdete óta felsőbb körökben mozogtak, és egyre többet lehetett őket látni a vörös szőnyeges eseményeken, a fogadásokon, miközben mindenki róluk pletykált.

Donald Trump és első felesége, Ivana
Ivana Trump férje bántalmazó viselkedésére hivatkozva adta be a válókeresetet
Hirtelen fordult a kocka és a bulvárlapok már nem a csillogó és sikeres életükről, hanem Donald Trump hűtlenségéről és viharos vitáikról írtak.
Az 1990-es válóperük során Ivana Trump nemi erőszakkal és fizikai bántalmazással vádolta meg férjét, bár később visszavonta ezeket az állításokat. Mindenesetre Donald Trump „kegyetlen és embertelen bánásmódja” miatt elvált, és elnyerte gyermekeik felügyeleti jogát.
Válásukat 1992-ben véglegesítették, és Ivana Trump 14 millió dollárt, egy nagy connecticuti birtokot, egy New York-i lakást és évente egy hónapot kapott a család mar-a-lagói üdülőhelyén.
Ezután Donald Trump feleségül vette Marla Maples színésznőt és modellt, akivel viszonya volt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ivana Trump saját birodalmat épített
Donald Trump első felesége a válást követően is befektetett ingatlanokba, mind az Egyesült Államokban, mind Európában. Emellett divattervezőként kezdett tevékenykedni, létrehozott egy kozmetikai céget, több könyvet is írt, és szép lassan igazi ikonná nőtte ki magát.
Nem világos, mikor békült ki Donald Trumppal, de 2008-ban a negyedik esküvőjét Rossano Rubicondi olasz színésszel Mar-a-Lagóban tartották, 400 vendéggel. A 2017-es memoárjában azt írta, hogy heti rendszerességgel beszélnek.
De ahogy volt férje figyelme az ingatlanokról a politika felé fordult, Ivana Trump elkezdte távol tartani magát Donald Trumptól. Azt mondta az ABC Good Morning America című műsorának, hogy közvetlen vonala van a Fehér Házba, de nem akar „semmiféle féltékenységet kelteni” Trump aktuális feleségében, Melania Trumpban.
Donald Trump első felesége 2022. július 14-én hunyt el. Halála baleset volt, súlyos sérüléseket szenvedett, amikor leesett egy lépcsőn otthonában. Akkoriban már járási nehézségei és csípőfájdalmai voltak Ivana Trumpnak.
Forrás: BBC, Fotók: Getty Images