A World Class a világ legelismertebb és legnagyobb múltú bartenderversenye, amely több mint 15 éve emeli új szintre a koktélkultúrát és a vendéglátás művészetét. A több mint 55 országban jelen lévő nemzetközi versenysorozat idén először rendezte meg hivatalos magyarországi selejtezőjét, ezzel újabb országot kapcsolva be a globális szakmai közösségbe. A World Class lehetőséget ad a legjobb bartendereknek, hogy tudásukat egy nemzetközi porondon, világszínvonalú mezőnyben mutassák meg.
A World Class versenyprogramja idén először Magyarországon is elindult. Az ország legjobb bárjainak versenyzői kreatív, technikai és gyorsasági kihívások sorozatán mérték össze tudásukat, melyek próbára tette kreativitásukat, prezentációs készségeiket és szeszes italokkal kapcsolatos ismereteiket.
A verseny nemcsak technikai felkészültséget, hanem kreativitást, előadókészséget, szakmai érettséget és vendéglátói szemléletet is értékel – azokat a képességeket, amelyek kulcsfontosságúak a sikerhez a bartenderszakmában. A World Class Év Bartendere nemcsak egy elismerést jelentő cím, hanem egy szakmai mérföldkő: az a bartender, aki itt győz, olyan lehetőségek kapujába lép, amelyek hosszú távon is meghatározhatják a pályáját – kapcsolatokat, inspirációt és önbizalmat hozva, miközben a legjobbak között bizonyíthat.
A 2025-ös hazai versenyt Tóth Zsombor, a budapesti Múzsa bár (Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest) bartendere nyerte meg, aki minden fordulóban következetesen magas színvonalon tudott teljesíteni. Letisztult, pontos és karakteres koktéljaival vívta ki a több országból érkezett, rendkívül tapasztalt és szakmailag elismert zsűri elismerését – egy kivételesen erős és inspiráló mezőnyben.
Három kihívás, három szakmai dimenzió
A verseny három tematikus fordulóra épült, amelyek különböző oldalról vizsgálták a versenyzők komplex tudását – az alapanyag-ismerettől a vendégélmény megteremtésén át a márkakommunikációig.
Johnnie Walker Black Label Challenge – Klasszikusból új irányt
A nyitó- és egyben kvalifikációs fordulóban a résztvevőknek saját, signature koktélt kellett készíteniük a Johnnie Walker Black Label Blended Scotch Whisky gazdag, enyhén füstös és lágy karakterére építve, legalább három, kereskedelmi forgalomban is elérhető hozzávalóval. A kihívás célja az volt, hogy a bartenderek a márka értékeit megtartva, mégis egyéni látásmódjukon keresztül mutassanak új irányokat.
A megmérettetés túlmutatott magán az elkészített italon: a versenyzőknek videóban is be kellett mutatniuk koktéljukat, annak inspirációját és valamint saját történetüket, figyelve arra, hogy a videó a social media térben is érdeklődést váltson ki. Ez a megjelenési mód többek között remek eszköz a modern koktélbárok kezében, hogy érdeklődő, egyedi élményre vágyó vendégeket csábítsanak be magukhoz. Ez a forduló már az elejétől világossá tette: a World Class egy modern, komplex verseny, ahol a szakmai hitelesség mellett a kommunikáció és a vizuális történetmesélés is elengedhetetlen.
A teljes versenyprogram (2025. feb. – máj.) folyamán heti tréningeken vettek részt a versenyzők, amely során részletesen is megismerkedhettek az egyes kihívásokhoz használt Diageo Reserve márkákkal (Johnnie Walker Blended Scotch whisky, Don Julio tequila, Zacapa Solera Gran Reserva rum), a verseny részletes szabályaival, és gyakorlati tanácsokat kaptak a tartalomgyártást, prezentációt illetően.
A pártatlan, objektív értékelés biztosítása érdekében mindhárom kihívás versenybírái elismert külföldi bartenderek voltak. Az első forduló zsűrije Tim Philips-Johansson (Johnnie Walker globális márkanagykövete, World Class Global Bartender of the Year 2012 győztes), Tony Velich (World Class és Johnnie Walker márkamenedzser, Italmarket Slovakia, World Class Slovakia Bartender of the Year 2014 győztes) és Dominik Tapusík (Skybar Bratislava bármenedszere, Diageo Whisky nagykövet, Szlovákia) voltak. Ők külön-külön egy egységes pontozólap segítségével értékelték a versenyzők által pályázatokat (videó, fotó, leírás, receptúra). A hármuk által adott átlagpontszámok alapján a legjobb 20 versenyző jutott tovább a következő fordulóba.
Don Julio Hyper-Local Challenge – A helyi értékek kortárs értelmezése
A második forduló lokális alapanyag-használatra és történetmesélésre épült, amely során a 100%-ban kék agavéból készült Don Julio szuperprémium tequila volt a fő alapanyag. A versenyzőknek olyan signature koktélt kellett megalkotniuk, amely a Don Julio mellett legalább egy maximum 40 km-en belül fellelhető helyi, magyar hozzávalóra épül, és legalább egy, kulturálisan vagy gasztronómiailag Kanadához (a globális döntő helyszíne) köthető alapanyagot is tartalmaz.
A felkészülési időszakban (április 7–20.) zajlott a World Class Cocktail Festival, amelynek keretében számos bár kínált egyedi World Class koktélmenüt – lehetőséget adva a vendégeknek, hogy megismerjék a versenyzők italait. Ez a nyitottság és közönségkapcsolat nemcsak gyakorlati, hanem inspirációs tapasztalatokat is hozott a résztvevőknek.
A fordulót során a résztvevő bartenderek ún. Sensory Challenge-en, vagyis vakteszten mérték össze spirit ismeretüket és azt, mennyire pontosan ismerik fel, különböztetik meg egymástól az egyes italokat és összetevőket.
A Sensory Challenge és a fent említett Don Julio Challenge pontszámait összesítve alakult ki a legjobb 10 bartender sorrendje, akik a bejutottak a hazai döntőbe.
A Don Julio Challenge során a versenyzőknek élőben, nemzetközi zsűri előtt kellett prezentálniuk az előre megalkotott koktéljaikat és hozzá kapcsolódó történeteiket. A zsűritagok Kenji Jesse (Global On-trade consultant), Paul Sfirlea (Diageo Bar Academy head trainer, World Class Romania Bartender of the Year 2014 győztes) és Andrei Lung (Diageo Brand Ambassador, World Class Romania Bartender of the Year 2019) győztes voltak.
Zacapa Mystery Box és Speed Round Challenge – A döntő technikai és mentális csúcspontja
A döntő napján, a Four Seasons Hotel Gresham Palace-ban, június 2-án a legjobb 10 versenyző egy előre nem ismert összetevőket tartalmazó ún. Mystery Boxot kapott, amelynek kötelező eleme a Zacapa Solera Gran Reserva rum volt. A versenyzőknek a doboz felbontásától számított maximum 20 perc felkészülés állt rendelkezésére, hogy kizárólag a boxban található alapanyagokból, valamint a közösen használható eszköztárból kiegyensúlyozott ízvilágú, látványos megjelenésű Zacapa signature koktélt készítsenek.
A döntő zsűrije három különböző bartender generációt képviselt, Aristotelis Papadopoulos egy igazi legenda, a legelső, 2009-es World Class Global Bartender of the Year cím tulajdonosa, több mint 40 év szakmai tapasztalattal. Ariel Leizgold számos berlini és tel-avivi bár tulajdonosa, a 2015-ös World Class globális döntő legjobb négy versenyzőnek egyike. Greta Skamaročiūtė a vilniusi Nomads bármenedzsere, friss tapasztalatokkal a tavalyi, sanghaji globális döntőből, ahol a három balti országot képviselte.
A résztvevők felkészülését és színpadi teljesítményét a versenysorozat legösszetettebb értékelési rendszere alapján bírálták. Pontozták a technikai tudásukat, kreativitásukat, szervezettségüket és munkarutinjukat, történetmesélési képességüket, és a Zacapa márka megjelenését a prezentációban. Egy kiváló bartender ismérve, a magas minőségű italok elkészítésén felül, hogy udvariasan, kellemes, otthonos környezetet teremtve képes vendégül látni a bárjába betérő közönséget, így ez a vendéglátási (hospitality) képesség is értékelésre került.
Az este zárásaként a legjobb öt versenyző jutott tovább a látványos Speed Round fordulóba, ahol összesen hét klasszikus koktélt kellett elkészíteniük különböző technikákkal, szoros időkeretben. A gyorsaság önmagában nem volt elég: a versenyzőknek egyszerre kellett tökéletes italokat készíteniük, és hiteles, vendégközpontú, szórakoztató előadást nyújtaniuk – teljes koncentrációval, reflektorfényben.
Tóth Zsombor irányt vált – következik Toronto
A háromfordulós verseny során Tóth Zsombor (Múzsa bár) minden szempontból kiegyensúlyozott, konzekvensen magas teljesítményt nyújtott. A nemzetközi zsűri értékelése szerint ő volt az, aki a technikai tudást, a kreatív látásmódot és a személyes stílust természetes módon tudta összehangolni – letisztult, magabiztos és hiteles előadásban.
Zsombor ezzel a teljesítménnyel a legelső World Class Hungary Bartender of the Year cím büszke tulajdonosa lett. Ősszel Kanadában, Torontóban fogja képviselni Magyarországot a World Class Global Finalon, ahol a világ legjobb bartenderei mérik össze tudásukat. A verseny nemcsak megmérettetés, hanem ünnep is: a bartenderek itt nemcsak koktélokat, hanem történeteket, kultúrát és személyes látásmódot is felszolgálnak. Zsomborra a globális döntőig intenzív felkészülés vár, hazai mentorokkal, valamint regionális bootcamp keretében.
Tóth Zsombor így nyilatkozott a győzelme után:
„Ennek a gyönyörű utazásnak az izgalma és öröme örökre velem marad. Szinte hihetetlen érzés megnyerni az első World Class Hungary versenyt – hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetem hazámat a nemzetközi színtéren.
Az elmúlt négy hónap mindannyiunk számára egy intenzív tanulási folyamat volt, amely során minden szempontból fejlődtünk mint bartenderek.
Számomra a legnagyobb kihívás az volt, hogyan mutassam meg a zsűrinek és a közönségnek, mennyire élveztem a verseny minden egyes pillanatát.
A magyar koktél- és bárélet évről évre folyamatosan fejlődik, és tudom, hogy minden versenyző napi szinten nagyban hozzájárul ehhez.
Többel tartozom, mint amennyit valaha is vissza tudnék adni – örök hálával tartozom a családomnak, a kollégáimnak és mindazoknak, akik engem és Rédli Ádámot támogattak. Mindig mellettem álltak – tanácsokat adtak, figyelmeztettek olyan részletekre, amiket én talán kihagytam volna, segítettek mindenben. Nélkülük ez a siker elképzelhetetlen lett volna!”
Promóció